— Farkaskő Művésztelep Egyesület két évtizedes tevékenysége—


Művészet és természet valós, programszerű fizikai találkozása az 1960-as évektől Amerikában a land art-mozgalom, Európában pedig az arte povera kapcsán valósult meg. Néhány nagynevű alkotónak köszönhetően ebben az időszakban vált a műtárgyak természeti kontextusba helyezése elfogadott gyakorlattá. A természeti, falusi környezetben létrejövő, első sorban a környezetben fellelhető természetes anyagokat felhasználó művészi megnyilvánulások elterjedésének következtében a nyolcvanas évektől sorra jöttek létre azok a művészeti központok, jellemzően Nyugat-Európában és a Távol-Keleten, amelyek immár programszerűen rendeztek természethez köthető szimpóziumokat, művészeti eseményeket. A 80-as évek Kelet-Európájában inkább alkalomszerű eseményeken, mint például a MAMÜ esetében, illetve rendszeresnek nem mondható nyári táborok alkalmával készültek e koncepció jegyében alkotások, főleg építészhallgatók jóvoltából. Magyarországon az első, állandó alkotási színhelyként tudatosan egy rurális helyszínt választó csoport a Farkaskő Egyesület volt. A különböző művészekből álló baráti társaság a noszvaji barlanglakásokba költözve folytatja immár két évtizede kortárs művészet és az archaikus környezet egymásra gyakorolt hatásának vizsgálatát. Hogy az izgalmas és vonzó helyszín melletti hosszú távú elköteleződésüknek mi lehetett a motivációja, nehéz lenne helyettük megfogalmazni, de talán nem járunk messze az igazságtól, mikor azt valószínűsítjük, hogy az új évezred küszöbén körvonalazódó újszerű művészi és társadalmi kihívások, erősen hatottak döntésükre. Miként reagáljunk az életünk mindennapjait befolyásoló globalizáció következményeire? Hogyan képzeljük el különböző etnikumok egymás mellett élését? Mennyire fontos számunkra a természetes környezet megóvása? Miről vagyunk képesek lemondani érte? Képesek vagyunk-e az örökös terjeszkedés ideáját feladni, s önmagunkat egy szélesebb perspektívába helyezni?

A XXI. század elejének új típusú problémákat felszínre hozó korszellemében, a Pocem művészei intuitív módon törekedtek a természettel való harmónia újrateremtésére, a barlanglakások tereinek finomhangolására, a terekben létrehozott alkotások kontextusára fókuszálva. A barlangok környékén létrejövő művekben a természeti anyagokat, tárgyakat, energiákat, helyszíneket felhasználva teremtettek közvetlen fizikai kapcsolatot természet és alkotási folyamat között. Megelégedtek a kultúrpolitika szervezett játékterétől távol eső "kis gesztus" módszerével létrejött alkotásokkal. Kivonulásukkal, alkotói attitűdjük önkéntelenül is egy az ökológiai problémák nyilvánvalóvá válásával átrendeződő és újrafogalmazódó globális értékrendre rezonáltak, felerősítve e művészi gesztus szimbolikáját. Távol a központosított struktúráktól, a kultúra intézményeitől, a Pocem művészeinek tevékenysége ezért ‒ a világon létező más ilyen csoportosulásokhoz hasonlóan ‒ éppolyan aktuális s társadalmi értelemben is elkötelezett művészi kifejezési módnak tekinthető, mint napjaink szociális jelenségekre reagáló, aktivista művészeti megnyilvánulásai. A szociális dimenzió mindazonáltal nem hiányzik a Pocem tevékenységéből sem, hiszen a rurális környezet szereplői, a falusiak, a fizikai munkát vállaló egyszerű emberek, a mesteremberek és a kézművesek tevőlegesen is részt vesznek a terek alakításában, az alkotói folyamatokban. A művészettel ritkán érintkező emberek számára egy műalkotás létrehozásában való közreműködés élménye, a körülmények megteremtésének feladata, a közös ügyben való odaadó részvétel elmossa az "alkotó géniusz" és a kortárs művészet színterén kívül álló "egyszerű befogadó" közötti határokat, jelentősen tágítva ezzel a befogadói csatornákat. És ezeknek a gesztusoknak a hatását Noszvajon is tapasztalhatjuk, ahogy a helyiek magukénak érzik az itt születő, a kortárs formavilág jegyeit viselő műalkotásokat, amelyek szemükben a falu közösségét gazdagítják.

A folyamatos interakció azonban nemcsak az Egyesület és a falu lakóinak kapcsolatát erősíti, hanem a közösségi dinamikát, vitalitást is jótékonyan befolyásolja, ami az információs társadalom előretörésével egyre inkább izolálódó egyén és a kisközösség normaközvetítő és kontrolláló szerepének gyengülésének kapcsán nyer különös jelentőséget. A Farkaskő Egyesület tagjainak nagy része közép- vagy felsőfokú művészeti oktatási tapasztalatokkal is rendelkezik, amiből kézenfekvő módon következett, hogy a Pocemet a tagok oktatási helyszínként is kezdték használni. Az oktatási tevékenységre akkor helyeződött nagyobb hangsúly, amikor 2010-ben az egri Eszterházy Károly Egyetem vizuális művészeti tanszékén Európában elsőként elindult a természetművészet oktatása. Az Egyesület alapító tagja, Balázs Péter nélkülözhetetlen szereplője ennek az úttörő oktatási kísérletnek is, így személyén keresztül magától értetődően alakult ki szakmai kapcsolat a két szervezet között. A barlanglakások és környéke bevált gyakorlóterepe a Tanszéknek, ahol a természetművész hallgatók rendszeresen megfordulnak tanulmányaik során. A nyaranta szervezett nemzetközi művésztelepek keretében pedig tucatnyi művészeti egyetem oktatóinak és hallgatóinak volt alkalma az elmúlt évtizedben a Pocemben dolgozni a Tanszék és az Egyesület együttműködésének köszönhetően. Sokan a határon túlról, Távol-Keletről vagy Nyugat-Európából érkező művészek közül itt találkoztak először a természetművészet kifejezéssel, és értették meg az esti vetítések, előadások beszélgetések során annak mibenlétét. A Pocemben a természetművészet jegyében eltöltött alkotói együttlét során ezek a művészhallgatók a gyakorlat oldaláról tapasztalhatták meg korunk  legizgalmasabb művészi-társadalmi diskurzusának fő kérdéseit az alkotói felelősségről, a közügyekben való aktív részvétel fontosságáról, a művész társadalmi pozíciójának újraértékelésének szükségességéről. Az Egyesületnek köszönhetően a világ minden tájáról a Pocemben megfordult számos művész és hallgató mintát kapott arról, hogyan lehet egy kisebb közösség tagjait bevonni az alkotói folyamatokba, s a művészet révén kreatív és játékos módon elősegíteni a környezettudatos magatartást.

A Farkaskő Egyesület 20 éves története tehát messze túlmutat tagjai alkotói pályáján, hely-specifikus műveik impozáns bemutatásán. Tevékenységük elsősorban a módszer miatt tekinthető modellértékűnek, amellyel sikerült egy rurális környezetben kortárs művészetet meghonosítani, egy kortárs művészeti egyesületet szimbiózisban működtetni egy faluközösséggel, és civil művészeti csoportosulásként hasznosan beépülni a felsőoktatás rendszerébe. S bár az Egyesület tagjai számára tevékenységük már életformává vált, elhívatottságuk, következetességük teszi egyedivé, példaértékűvé és megkerülhetetlenné őket a magyar művészeti szcénában.

Budapest, 2017.11.19. Erőss István