— Vélemények —

"Vegyes összetételű - különböző életkorú iskolás csoporttal jártuk végig a Meseutat. Semmilyen más programhoz nem hasonlítható, felejthetetlen élmény volt. A mozdulatlan, rekkenő melegben szárnyaszegett gyerekek az első Meseházikónál felélénkültek. Az úthoz tartozó térkép olvasása rögtön összekovácsolta a csapatot, beindult náluk a kereső funkció - merre van a következő házikó, és melyiket ki nyitja ki, a szerintük unalmasnak ígérkező séta egyből izgalmas felfedező kirándulás lett. Óriási élmény volt a könyv- és apróság csere pont - mit rejt a házikó, ki mit hozott. Jó volt látni a kíváncsiságot, a gyerekek örömét, csereberéltek egymás között, számoltak, ugyanannyi dolgot hozzanak el, mint amennyit kivettek. Csodálatosak voltak a mesék, a "jaj, ne már mesét...!" mondat az első háznál eltűnt. Rögtön kiderült, hogy a mese nem a habos-babos rózsaszín csoda, amit a TV-ben látnak, hanem utat mutató, kérdéseket, félelmeket közelről vizsgáló, önmagunk mélyére hatoló csoda-világ. Pont, ami őket foglalkoztatja... A mesék mondanivalóját támasztotta alá a hozzájuk kapcsolódó játék; ugyan sok mindent észrevettek és megtapasztaltak magukban, ami addig is ott volt, de most felszínre tudták hozni, tudtak róla beszélgetni, vagy nevetni rajta. Fantasztikus volt látni őket, ahogy a legmozgékonyabb kisgyerek is csendben, csukott szemmel ült, és kereste, figyelte saját belső táltosát. Rengeteg tudást vittek haza a "tarisznyájukban" a Meseútról. Lelkes és eltökélt környezetvédőként örömmel láttam, hogy a mesék tényleg a házikókban laknak, nem papíron...

Nagy szeretettel ajánlom majd a Meseutat mindenkinek, aki kíváncsi rá, hol lakik a táltos, hogy mehet össze maréknyira egy mindenkit rettegésben tartó óriás, milyen eszköz a leghatékonyabb, ha erővel nem lehet megoldani valamit, vagy fél valamitől... Persze még rengeteg, mélységeket és magasságokat bejáró kérdésre kapunk választ. A hazafelé úton bőven volt miről beszélgetni, kérdezni, és otthon, este, a családban is."