indiai népmese amit több verzióban is megtalálni, olykor a főszereplő maga Sziddhárta herceg vagyis Buddha. Én egy izgalmas verziót találtam, így mesélem nagy örömmel tovább. Nagyon alkalmas ez a mese interaktív mesemondásra, beszélgetésre.

A mese, önmagunk képességeit illetően a határtalan lehetőségek birodalmába vezet el bennünket.
Boldizsár Ildikó
Napforduló, fordulat befelé
"Történelmileg a téli napforduló mindig a hazatérés ideje volt. A sötét időszak növekedése december 21-22-ig tetőzik, Őseink ezt "Karacsun"-nak hívták, amelyben a "kara" sötétséget, a "csun" pedig fordulást jelenti. Ezután a nappalok nap mint nap, egy-egy gondolatnyival hosszabbak lesznek, visszafordulunk a világosság felé.
Mese az utolsó órákban
A Metamorphoses Meseterápiás Egyesület önkénteseiként minden héten mesélünk az ágyak mellett. Réka most engem kísért el oda, ahol az élet utolsó napjait töltjük meg mesével önkéntestársaimmal: Boldizsár Ildikó, Farkas Éva, Józsáné Kovácsik Gabriella, Mohácsi Andrea, Révész Renáta Liliána, Rostás Rita, Sábiánné Jánosi Anna Mária és Tószegi Judit.
Hogy az utat el ne vétsük
"Volt egyszer egy bölcs, aki utazásra készülődött tanítványával. Figyelmeztette a fiút, hogy az út, ami rájuk vár, hosszú és meredek lesz, gondosan csomagoljon. A tanítvány ezért roppant takarékosan pakolta be batyuját, végül kezébe vette a mester által rábízott térképet. Forgatta, hajtogatta, nézegette. "Minek vigyem az egész térképet, az is csak...
GreenSpire
Az év trénere döntőbe jutás és az MTA innovációs díjja után most óriási örömmel osztjuk meg, hogy átvehettük a GREENBRANDS európai minősítést! Köszönjük a nemzetközi és a magyar zsűri kitüntető elismerését!
MTA Innovációs díj
Banfi-Csizmadia Edittel való találkozás és inspiráló közös munka formálta át 10 éves MeseErdő projektünket, egy innovatív vállalati programmá, ahol az intenzív tréning technikák meseterápiás eszközökkel, és természetművészeti alkotó gyakorlatokkal egészülnek ki. Mindeközben nem engedtük el az eredeti vezérfonalat sem. A természet rombolás fizikai...












