Dr. Boldizsár Ildikó megnyitóbeszéde

2026.09.10

Köszöntök mindenkit, és nagyon örülök, hogy ebben a körben most egy picit arról beszélhetek, hogy hogyan vigasztalnak a mesék. Mert annyi mindent elmesélhetnék. Hogy hogy kerültünk ide, mit csinálunk itt hétről hétre. Ez nem szokott publikus lenni, -hiszen nincs velünk senki amikor az ágyaknál mesét mondunk- és már az is önmagában rendkívül érdekes lenne, hogy mi történik csütörtökönként. De, hogy megnyugtassak mindenkit, erről hamarosan elkészül egy könyv pályázati forrásból, A Hospice mesék című könyvünk, amelyben bemutatjuk az itt folyó munkát, hogy meseterapeutákként mit csinálunk. A támogatóknak köszönhetően széles körben hozzáférhetővé válik.

Szóval mivel ez meg fog jelenni egy éven belül, vagy talán még előbb is, inkább azt szeretném ebben a pár percben elmondani, hogy hogyan vigasztalnak a mesék. Meg egyáltalán mi az, hogy vigasz? Mi az, hogy vigasztalás? 

És mi az, hogy vigasztalódás?

Hogyha belegondolunk, hogy mit jelent ez a szó, hogy vigasz, akkor nem sokan szokták tudni. Én sem tudtam hosszú ideig, hogy a víg szóból származik. Ebből ered a vigasz. Volt egy régi, kihalt szavunk. Ha valaki meggyógyult, arra azt mondták, hogy vigaszott. Hogy vigaszik. Gyógyul, vigaszik. És aki pedig vigasztalt, az vigasztott. Tehát amikor mi azt mondjuk, hogy a vigasztalás útja, akkor tulajdonképpen vigasztunk azzal, amit létrehozunk.

A vigasz a lelki fájdalomnak, a bánatnak, a gyásznak az enyhítése. Egy olyan gyógyítás, ami a lelki sebeket tudja meggyógyítani. Amikor vigasztalunk, reményt adunk, megnyugvást adunk. Maga a vigasztalás ez a folyamat. A vigasztalódás pedig az, amikor ez a folyamat a végére ér.

De hogyan? Hogyan történik mindez, hogyha nem szavakkal, hanem mesékkel akarunk vigasztalni? 

A vigasztalás híd a fájdalom és a megnyugvás között. 

"Nem baj, majd elmúlik. Jobb lesz majd, hogyha eltelik egy kis idő." Meg annyi mindent hallunk, hogy hogyan próbálnak az emberek vigasztalni. Na hát ennek nem sok értelme van. Ezredmásodpercnyi enyhítésen kívül nem adnak többet ezek a szavak. Mi, meseterapeuták, nagyon jól tudjuk, hogy itt valami olyasmire lenne szükség, ami az emberrel marad, és nem csak egy pillanatnyi állapotot idéz elő.

Szóval az igazi vigasztalás a szívvel és a füllel való jelenlétből áll. És azt minden meseterapeuta tudja, hogy amikor mesél, a szív, a fül és a száj van jelen. És ebből a szív, fül és száj hármasából fog létrejönni az, ami a mesemondásnak a célja volt.

Nem lehet akármilyen mesével vigasztalni. A meséket sokféle módon, sokféle helyzetben lehet használni. A vigasztalás meséi olyan mesék, amelyek abban segítenek, hogy az ember egy magasabb nézőpontból tudjon saját magára nézni. Amikor válogattuk ezeket a meséket, akkor nem arra gondoltunk, hogy olyan meséket fogunk a házikókba elrejteni, amelyekben valaki egy adott pillanatban kap egy jó szót, hanem olyanokat, amelyek hosszan, akár évekig elkísérik azokat, akik éppen akkor, amikor a házikó előtt állnak, jó szóra, a bánat enyhítésére szorulnak.

És hogy miért ezek a mesék kerültek be? A mese úgy tud vigasztalni, hogy az egyik módja mindenképpen az, hogy 

rendet tud teremteni a káoszban. 

A káoszban rendet teremtő mesék a teremtésmesék, és ezekből a teremtésmesékből is került a házikóba. Hiszen ha az ember tudja, hogy ő hová tartozik ebben a nagy univerzumban, és bármi történik vele, mindig rendelkezésére áll egy olyan struktúra – és ez a mesék struktúrája –, ami a káoszból kivezet, ez mindenképpen vigasz. Olyan, mintha valakinek a háta mögé állna egy támasztó erő. Tehát az biztos, hogy az egyik módja, ahogy a mesék vigasztalnak, ez.

A másik, ahogy a mesék vigasztalnak, hogy

távolságot teremtenek a fájdalomtól. 

A szimbólumokon, a metaforákon, a képeken keresztül az, aki vigasztalásra szorul, egy picit hátrébb tud lépni, és rá tud nézni egy olyan történetre, ami már mással is megesett. Most éppen vele esik meg. Elveszített valakit, vagy éppen ő készül átlépni egy másik világba. De ez már annyi mindannyiunkkal megtörtént, és ebből született egy mese.

Vannak előttünk modellek, minták – és ez a harmadik, ahogy a mesék vigasztalni tudnak –, abban a nehézségben, amiben éppen vagyunk. Szóval ez a mintaközvetítés, a távolságtartás és a rendezettség az, amit kiemelnék most itt ezen a napon abból a sok hatásból, amivel a mesék tudnak vigasztalni.

És itt szeretném megköszönni az osztály valamennyi dolgozójának, az orvosoknak, az ápolóknak, mindenkinek, aki ebben a majdnem három évben ott állt mellettünk, segített bennünket abban, hogy ezt a munkát tudjuk végezni. És nagyon köszönöm főigazgató asszonynak, hogy lehetővé tette, hogy ez a Meseút is megszülessen. Köszönöm a munkatársaimnak, a meseterapeutáknak, Vandának és az önkénteseknek. Három éve valóban itt vagyunk minden csütörtökön. És abban bízunk, hogy ez a Meseút kapukat nyit a további közös együttműködésre.

Úgyhogy akármit is mondtam, a mesemondó a végén mindig azt mondja, hogy járjatok utána. Tehát semmi más nem marad, mint utánajárni, odaállni a mesék elé, elolvasni, és megnézni, hogy az a bizonyos szívvel hallgatás és füllel való jelenlét hogyan tudja megnyitni a hidat a megnyugvás felé.

Ehhez kívánok nagyon sok nyitott fület, szívet, és még egyszer mindenkinek nagyon köszönjük, hogy ez létrejöhetett. 

Köszönöm szépen.

Share