Mesék a hospicon
Elkezdtük a mesetár kidolgozását, tesztelését a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület hospice munkacsoportjával a Korányi kórházba készülő Vígasztalás Meseútjához!
Különleges és érzékeny témákat, a veszteség, a gyász, a közeledő halál elfogadását fogják segíteni a meséink.
Ezért különösen fontos, hogy stabil mesei alapokat építsünk!
Ezen a héten meseszakmai kerekasztalunk tagjai voltak: Boldizsár Ildikó, Révész Renáta Liliána, Rostás Rita, Sabjánné Annamária, Farkas Éva a hospice osztályon pedig Lőrik Emese segíti a munkánkat!
A lenti mítosz nem került be a mesetárba, de megmutatjuk nektek:
A hevszur Halottak könyvéből
Istennek úgy tetszett, hogy életet teremtsen a földön. A születés örömét ünnepelte körös - körül minden. Nap napot követett egymás után boldogságban és gondtalanságban. Hanem másféle létet készített az Úr a létezőknek. A halhatatlanság csupán az istenek osztályrésze, akkor meg kellett jelennie a halálnak is az élet mellett.
A teremtő azonban az embert megszánta és halálnak a mindennél hidegebb és érzéketlenebb kemény követ adta: elsőnek a kő szülötte halt meg.
De megcsalatot várakozásában az Égi király!
Fölbolydult a kövek világa: kő, szikla, kavics, mind elhagyta a helyét, összecsapódtak, egymásra zuhantak; a bánattól mintha csak szívük szakadt volna az érzéketlen köveknek.
- Nem képesek elviselni! -döntött a Teremtő.
De szíve még most is az ember felé hajlott, a halálnak másodszor a fákat juttatta. A boldog, bánatot nem ismert erdőn kidőlt az első, halál sújtotta fa. Összeborultak, földre zuhantak bánatukban az eszüket vesztett hatalmas törzsek, egymás hegyére hátára omlottak döbbenetükben, és Isten nem talált olyan erőt a világban, ami megnyugtathatta volna őket.
-Nem bírják elviselni ! - döntött ismét a Teremtő, s noha maga se nagyon bízott, hogy választása megfelel majd a várakozásának mégis megpróbálta: most immár az embernek juttatta a halált.
Váratlanul holtan esett össze egy ember. Ilyen szörnyűséget még nem ért meg addig a földgolyó. Az elhunyt anyjának kétségbeesésén szánakozott az egész természet . Senki sem hitte, hogy ezután még egyszer meglássa a napvilágot. Részvétét kifejezni az anya elé vonult minden teremtmény: halálfélelemmel, fájdalommal, szánalommal eltöltve.
A többiekkel együtt a béka is megjelent a gyászoló anya házában, de az ott tolongó óriások közt egészen elveszett.
- Észre se vesznek, meg se hallanak engem! – s hogy megmutassam magát, a maga fájdalmát is a többiek tudomására hozza, elhatározta, fölugrik a díványra.
Megfeszítette magát, elrugaszkodott, de rosszul számította a távolságot, lábait égnek meresztve lehuppanta hátára, éppen a gyászoló anya előtt.
Az asszony fölrezzent, rábámult a tolakodóra, és akaratlanul kitört belőle a nevetés!
- Megvan, aki elviselje a halált! - sóhajtott fel megkönnyebbülten a Teremtő, s attól a naptól a halál igáját immár az embernek kell nyögnie.
Istvánovics Márton: Hevsur "halottak könyve" című cikkéből. Megjelent: Mauzóleum- Halálirodalom- A halállal való foglalkozás. Bölcsész index centrál könyvek. 1987
