Történetünk
Egyesületünk 1997- ben alakult. Működésünk helyszíne Kelet Európa, Magyarország. Itt található a sajátos arculatú falu Noszvaj, ahol megmaradtak, a hagyományos földalatti építészet formái a dombházak, barlanglakások.
A puhább vulkáni kőzetekre épült településekhez közvetlenül hozzátartozik, a kő szobrászati és építészeti felhasználása. Az elmúlt évszázadok folyamán itt élő emberek, a helyi tufakövek könnyen faraghatóságát használva alakították ki, hagyományos lakótereiket, a felszínen hullámzó kőzetekbe.
Egyesületünk a földalatti 'építészet' emlékezetét megőrizve, a táj új életre keltését és egy alkotóműhely létrehozását kezdeményezte alapításakor. Alapanyagunk, a több száz négyzetméternyi vulkáni hamuba, riolit tufába faragott lakótér és tágas környezete.
Betemetett udvarokat tártunk fel, utakat, ösvényeket kötöttünk össze, oromfalakat építettünk, belső tereket faragtunk. A kőkertek gondozása, a szobrászati és építészeti elgondolások kibomlása, átalakította a tájat. Így jött létre az a folyamatosan változó térség, melyet az egyéni és közösségi munkákhoz használunk évről-évre.
A Farkaskő művésztelep építése, működtetése során rájöttünk a "szociális plasztika" jelentőségére, a közösségi terek tudatformáló erejére. Hiszünk abban, hogy a programjaink által kínált lehetőségek s az általunk felmutatott ökotudatos szemléletű működés egy egész közösséget indíthat el egy "zöldebb", tudatosabb élet felé. Tevékenységünk négy fő területen jelenik meg:
Képzőművészet területén belül a tájépítészet, a szobrászat mellett a zene, a festészet és az iparművészet változatos műfajai (nemezelés, üvegművesség, kerámia...), valamint a helyi hagyományos kézműves mesterségek (bor,- kőkultúra, mogyoróvessző-fonás) közötti átjárások sokszínűen gazdagítják az alkotótelep munkáját. Összejöveteleinket szimpozion formájában tartjuk, ami alatt az alkotófolyamatba betekinthetnek a látogatók.
Az Oktatási gyakorlatunkban a látogatóknak kultúrtörténeti előadások keretén belül beszélünk a földalatti építészet, - a barlanglakások kialakulásáról, a táj tradicionális életformájáról, művészeti tevékenységünkről. Általános,- és középiskolai csoportok részére útmutatást nyújtunk a hagyományos mesterségek, kézműves technikák újjáélesztéséhez, a már-már feledésbe merülő archaikus tevékenységek megőrzésével, oktatásával. Művésztelepünk gyakorló helyszíne a világon felsőoktatási szinten elsőként alapított Természetművészet szakiránynak (Eger, Eszterházy Károly Egyetem, Vizuális Művészeti Intézet).
A Meseterápiához kapcsolhatóan a művésztelep egyedülálló terei, befogadó helyszínei lettek önismereti és csoportmunkáknak. A magyar mese és mondavilágra épülő interaktív mesefoglakozásokat, workshopokat, tréningeket, táborokat szervezünk gyerekeknek és felnőtteknek, mely a mesék hatalmas összerendező, egyensúlyteremtő képessége által segítik az individuális fejlődést, az egyéniség, az egyéni képességek kibontakoztatását, az önmegvalósításra való képességet.
A Természetvédelem része életünknek, az értékrendünket meghatározó környezettudatosságunk, a művésztelepet övező kertek kialakításának gyakorlatában és a következő évek fejlesztései során válik kerekké. A művésztelepet övező lankákon, a hagyományos gyümölcsfajtákat telepítve teremtjük meg a tájban megvalósuló művészeti alkotásaink környezetét. Felhasználva tájkertünket a művészeti,- környezetismereti,- és környezetvédelmi oktatás helyszíneként Földkerekség ökoműhelyünk várja az érdeklődőket.
A MeseErdő mindezeket ötvöző, egyedülálló program. Az egyesület működésében felvállalt értékeket, és a hozzá kapcsolódó látásmódot szeretnénk megosztani gyermekeinkkel, az őket oktatókkal, és a természetművészet, erdőfürdő, valamint a meseterápia metódusát alkalmazó szakemberekkel. Hiszünk abban, hogy meghatározó szerepünk, felelősségünk van, a következő generációk szemléletének és ennek egyik következményeként létrejövő életminőségünk kialakításában.
Dr. Habil Balázs Péter
szobrász, természetművész egyetemi docens
Farkaskő NBME
Tátrai Vanda
alkotó-fejlesztő metamorphoses meseterapeuta
Meseút Egyesület
Balázs Boróka
festőművész
Farkaskő Művésztelep Egyesület két évtizedes tevékenysége
Művészet és természet valós, programszerű fizikai találkozása az 1960-as évektől Amerikában a land art-mozgalom, Európában pedig az arte povera kapcsán valósult meg. Néhány nagynevű alkotónak köszönhetően ebben az időszakban vált a műtárgyak természeti kontextusba helyezése elfogadott gyakorlattá. A természeti, falusi környezetben létrejövő, első sorban a környezetben fellelhető természetes anyagokat felhasználó művészi megnyilvánulások elterjedésének következtében a nyolcvanas évektől sorra jöttek létre azok a művészeti központok, jellemzően Nyugat-Európában és a Távol-Keleten, amelyek immár programszerűen rendeztek természethez köthető szimpóziumokat, művészeti eseményeket. A 80-as évek Kelet-Európájában inkább alkalomszerű eseményeken, mint például a MAMÜ esetében, illetve rendszeresnek nem mondható nyári táborok alkalmával készültek e koncepció jegyében alkotások, főleg építészhallgatók jóvoltából. Magyarországon az első, állandó alkotási színhelyként tudatosan egy rurális helyszínt választó csoport a Farkaskő Egyesület volt. A különböző művészekből álló baráti társaság a noszvaji barlanglakásokba költözve folytatja immár két évtizede kortárs művészet és az archaikus környezet egymásra gyakorolt hatásának vizsgálatát. Hogy az izgalmas és vonzó helyszín melletti hosszú távú elköteleződésüknek mi lehetett a motivációja, nehéz lenne helyettük megfogalmazni, de talán nem járunk messze az igazságtól, mikor azt valószínűsítjük, hogy az új évezred küszöbén körvonalazódó újszerű művészi és társadalmi kihívások, erősen hatottak döntésükre. Miként reagáljunk az életünk mindennapjait befolyásoló globalizáció következményeire? Hogyan képzeljük el különböző etnikumok egymás mellett élését? Mennyire fontos számunkra a természetes környezet megóvása? Miről vagyunk képesek lemondani érte? Képesek vagyunk-e az örökös terjeszkedés ideáját feladni, s önmagunkat egy szélesebb perspektívába helyezni?A XXI. század elejének új típusú problémákat felszínre hozó korszellemében, a Pocem művészei intuitív módon törekedtek a természettel való harmónia újrateremtésére, a barlanglakások tereinek finomhangolására, a terekben létrehozott alkotások kontextusára fókuszálva. A barlangok környékén létrejövő művekben a természeti anyagokat, tárgyakat, energiákat, helyszíneket felhasználva teremtettek közvetlen fizikai kapcsolatot természet és alkotási folyamat között. Megelégedtek a kultúrpolitika szervezett játékterétől távol eső "kis gesztus" módszerével létrejött alkotásokkal. Kivonulásukkal, alkotói attitűdjük önkéntelenül is egy az ökológiai problémák nyilvánvalóvá válásával átrendeződő és újrafogalmazódó globális értékrendre rezonáltak, felerősítve e művészi gesztus szimbolikáját. Távol a központosított struktúráktól, a kultúra intézményeitől, a Pocem művészeinek tevékenysége ezért ‒ a világon létező más ilyen csoportosulásokhoz hasonlóan ‒ éppolyan aktuális s társadalmi értelemben is elkötelezett művészi kifejezési módnak tekinthető, mint napjaink szociális jelenségekre reagáló, aktivista művészeti megnyilvánulásai. A szociális dimenzió mindazonáltal nem hiányzik a Pocem tevékenységéből sem, hiszen a rurális környezet szereplői, a falusiak, a fizikai munkát vállaló egyszerű emberek, a mesteremberek és a kézművesek tevőlegesen is részt vesznek a terek alakításában, az alkotói folyamatokban. A művészettel ritkán érintkező emberek számára egy műalkotás létrehozásában való közreműködés élménye, a körülmények megteremtésének feladata, a közös ügyben való odaadó részvétel elmossa az "alkotó géniusz" és a kortárs művészet színterén kívül álló "egyszerű befogadó" közötti határokat, jelentősen tágítva ezzel a befogadói csatornákat. És ezeknek a gesztusoknak a hatását Noszvajon is tapasztalhatjuk, ahogy a helyiek magukénak érzik az itt születő, a kortárs formavilág jegyeit viselő műalkotásokat, amelyek szemükben a falu közösségét gazdagítják.
A folyamatos interakció azonban nemcsak az Egyesület és a falu lakóinak kapcsolatát erősíti, hanem a közösségi dinamikát, vitalitást is jótékonyan befolyásolja, ami az információs társadalom előretörésével egyre inkább izolálódó egyén és a kisközösség normaközvetítő és kontrolláló szerepének gyengülésének kapcsán nyer különös jelentőséget. A Farkaskő Egyesület tagjainak nagy része közép- vagy felsőfokú művészeti oktatási tapasztalatokkal is rendelkezik, amiből kézenfekvő módon következett, hogy a Pocemet a tagok oktatási helyszínként is kezdték használni. Az oktatási tevékenységre akkor helyeződött nagyobb hangsúly, amikor 2010-ben az egri Eszterházy Károly Egyetem vizuális művészeti tanszékén Európában elsőként elindult a természetművészet oktatása. Az Egyesület alapító tagja, Balázs Péter nélkülözhetetlen szereplője ennek az úttörő oktatási kísérletnek is, így személyén keresztül magától értetődően alakult ki szakmai kapcsolat a két szervezet között. A barlanglakások és környéke bevált gyakorlóterepe a Tanszéknek, ahol a természetművész hallgatók rendszeresen megfordulnak tanulmányaik során. A nyaranta szervezett nemzetközi művésztelepek keretében pedig tucatnyi művészeti egyetem oktatóinak és hallgatóinak volt alkalma az elmúlt évtizedben a Pocemben dolgozni a Tanszék és az Egyesület együttműködésének köszönhetően. Sokan a határon túlról, Távol-Keletről vagy Nyugat-Európából érkező művészek közül itt találkoztak először a természetművészet kifejezéssel, és értették meg az esti vetítések, előadások beszélgetések során annak mibenlétét. A Pocemben a természetművészet jegyében eltöltött alkotói együttlét során ezek a művészhallgatók a gyakorlat oldaláról tapasztalhatták meg korunk legizgalmasabb művészi-társadalmi diskurzusának fő kérdéseit az alkotói felelősségről, a közügyekben való aktív részvétel fontosságáról, a művész társadalmi pozíciójának újraértékelésének szükségességéről. Az Egyesületnek köszönhetően a világ minden tájáról a Pocemben megfordult számos művész és hallgató mintát kapott arról, hogyan lehet egy kisebb közösség tagjait bevonni az alkotói folyamatokba, s a művészet révén kreatív és játékos módon elősegíteni a környezettudatos magatartást.
A Farkaskő Egyesület 20 éves története tehát messze túlmutat tagjai alkotói pályáján, hely-specifikus műveik impozáns bemutatásán. Tevékenységük elsősorban a módszer miatt tekinthető modellértékűnek, amellyel sikerült egy rurális környezetben kortárs művészetet meghonosítani, egy kortárs művészeti egyesületet szimbiózisban működtetni egy faluközösséggel, és civil művészeti csoportosulásként hasznosan beépülni a felsőoktatás rendszerébe. S bár az Egyesület tagjai számára tevékenységük már életformává vált, elhívatottságuk, következetességük teszi egyedivé, példaértékűvé és megkerülhetetlenné őket a magyar művészeti szcénában.
Budapest, 2017.11.19. Erőss István