Ökológiai válság a mesehősök és a természetművészek szemével

Az egyre fokozódó természeti válsággal való szembenézés a természetművészet számos irányzatában formát ölt. A problémák tudatosítása és az ökotudatos gondolkodásmód népszerűsítése mellett olyan nagy léptékű projekteket is találunk, amelyek a szennyezett tájak gyógyítását, a tájsebek begyógyítását is szolgálták. A legelső ilyen kezdeményezések egyike Agnes Denes Fa-hegy - Egy élő időkapszula és Búzamező - Egy ellentét című munkái. Az előbbiben egy finn szeméthegyet ültet be tizenegyezer fenyőfával, az utóbbi a Manhattan felhőkarcolói közé ékelt hatalmas szeméttelepet változtatja aranyló búzamezővé. E felszólító szembeállítása az életet adó búzamezőnek és a nagyváros betonrengetegének így jelenik meg a világ talán legrövidebb népmeséjében: "Mondja az árpa a búzának: – Gyerünk, búza, oda, ahol az arany van! Feleli a búza: – Buta vagy te, árpa, mért hajhásznánk az aranyat? Mi magunk vagyunk az arany." 

 A gyerekekkel való munkánkban akarva-akaratlanul is megjelenik az ökológiai válságról való gondolkodás, a környezetféltés és a veszteséggel való találkozás. A természetművészet és a mese egységében még ezek a nehéz és felkavaró témák is jól megfoghatók, hiszen a mesékben megjelenik a környezetrombolás, a felelőtlen magatartás, a szennyezés, a túlfogyasztás kérdése is. Ezek az archaikus történetek tehát nem csak ismerik a válságot, hanem a válság kezeléséhez szükséges viselkedést és a probléma megoldásának módját is bemutatják. 

Kevés ősi történetben, mesében találunk konkrét, egyértelműen ökológiai témát, de néhány különleges mese szívszorítóan beszél erről, s talán nem is lehetne jobban megfogalmazni, hogy került az emberiség ide, az ökológiai katasztrófa szélére. Nézzük meg egy szibériai és egy eszkimó történet emberöltők sokaságán át hagyományozott gondolatait az ökológiai válsághoz vezető viselkedésről és a megoldásról. Az utolsó madár így dalol az élelem nélkül maradt embereknek: "Sok mindent elpusztítottatok. Örvendeztetek erőtöknek. Nem gondoltatok semmi másra!"  Majd megtudjuk azt is, hogy mit okoz ez a hozzáállás: "Meddig volt ez így, meddig nem, egyszer mintha kihalt volna a rengeteg tajga. Bármennyire nézel is - egyetlen fa sem él… a patakocskából, akár csak a mocsárból, erjedés, rothadás bűze árad. Csendes lett a levegőég is. Mintha a sokhúrú hárfából a legzengőbb húrt tépték volna le… Az emberek is meghunyászkodtak. Erőt vett rajtuk a rémület… a rettentő rémület. Reszkettek az emberek - érezték, hogy közeleg a pusztulás." A természetet kizsákmányoló viselkedés nyomai, például a Tenger Anyjának hajába csomósodott szemét, várnak valakire, aki elég bátor ezekkel szembenézni: "Már kis híján megfojtottak az emberek bűneinek rám rakódott piszkai. Hamar, hamar, tisztítsátok meg a fejem, fésüljétek ki a hajam!" - mondja a dühöngő Tenger Anyja, aki lecsillapodása után bevallja azt is, hogy amikor az emberek "megátalkodottsága" szennyként elborítja, ő maga is utálatossá válik. A teremtett világ szennyezése a külső természet mellett a belső természetét is tönkre teszi. Kölcsönösen egymásra utalt állapotuk nem hagy kétséget. A mese szerint az emberek csak akkor képesek változtatni a viselkedésükön, csak akkor térnek észre, ha személyesen is érintettek lesznek, ha baj éri őket. "Ha bánat éri őket, az emberek mintha felébrednének. Ha nagy baj éri őket, mintha jobban kinyílna a szemük. Szemük is lát, fülük is hall, lelkük is megpezsdül, elméjük is élesebbé válik. De hát hol voltak azelőtt ők - az emberek? Tán észre sem vették volna, meg sem gondolták volna?" S hogy mit tesz a megbomlott egyensúlyt visszaállítani hivatott küldött? Először elhatározza magát, majd elindul, megkeresi a bajok forrását, lecsillapítja a természet halállal fenyegető haragját, majd aprólékos gonddal nekilát a szeméttől megszabadítani, hogy a világ összegubancolódott, beszennyezett szálai megint kisimulhassanak. A rossz irányba folyó vizek a helyes mederbe terelődjenek. "A Tenger Anyja engedelmesen elnyúlt óriás fekhelyén, és a Vak fésülni kezdte. Nehéz munka volt, mert igen merev és csomós volt a haja, és ráadásul oly hosszú, hogy kétszer két kar sem érte végig. Tisztítás közben a Vak félredobta a piszoktömeget, amit a Tenger Anyjának hajából kifésült, s az csodák csodájára tüstént megelevenedett: medvék, sarki rókák, fókák, rozmárok, narválok és mindenféle madarak lettek azonmód belőle." 

Tapasztalataink szerint módszereink olyan egységes egymást támogató rendszert képeznek, amely lehetővé teszi a fent bemutatott érzékelési szintek közötti átjárást. A természetművészeti gesztusok, jelképek, felvetések  jól kapcsolhatók a mesei gondolatokhoz. Az alkotótevékenységet remekül el lehet indítani rövid történetekkel, például azzal a korábban idézett burját mesével, amelynek a hőse, Bőhön remekül érzékel, fókuszál, "Bármi legyen, gazdagít" - hangoztatja, és mindent összegyűjt a környezetéből. Ez a fókuszált figyelem, a táj hasznos és haszontalan dolgainak kíváncsi elfogadása a természetművésznek is sajátja. Mondhatnánk azt is, hogy Bőhön a mesék természetművésze. Története pedig, amelynek során a táj értéktelen dolgaiból értéket kovácsol, a természetművészet meséje. Ha fordítunk a képleten, a természeti anyagokból alapszinten könnyen megjeleníthetők a mesék szereplői, helyszínei, eseménysora, sőt a mese térképe is. Ha pedig mélyebbre tekintünk, a mese szociális kapcsolatrendszere, a hős lelki fejlődése, átalakulása egyaránt illusztrálható a természetművészet alapvető formáival. E kétirányú kapcsolatok vizsgálatát tűztük ki célul a 2019-ben megalakult Metamorphoses Ökológiai Kutatócsoportban. Sokféle terület ökológiai, pedagógiai, pszichológiai, művészeti szakembereivel keressük a természethez kapcsolás új lehetőségeit. 

Kiképzett MeseErdő-vezetőinkkel nap mint nap tapasztaljuk, hogy a mesék szellemi kincsestárának évezredes tudása és a természetművészet környezetért felelős, aktív szabadtéri gyakorlata egymással összefonódva megnyithatja az utat a magasabb észlelési szintek felé. A magasabb szinteken átélt tapasztalat pedig mély belső elköteleződést hozhat, és így az emberek megérthetik, hogy "a mennyei jelenségek szentek, és nagyon veszélyes szembeszállni velük"  Ha pedig megszületett a megértés, talán képesek leszünk odafordulni törékeny Földünkhöz: "Minden lépést, amelyet rajtad teszünk, óvatosan kell megtennünk, úgy, mintha minden lépésünk egy imádság lenne."

Részlet Tátrai Vanda, az alábbi kiadványban megjelent cikkéből

TÉR-TERMÉSZET-MŰVÉSZET A természetművészet-oktatás 10 éve az EKKE és a Farkaskő NBME tereiben 

szerkesztő: BALÁZS PÉTER