Az egyre fokozódó természeti válsággal való szembenézés a természetművészet számos irányzatában formát ölt. A problémák tudatosítása és az ökotudatos gondolkodásmód népszerűsítése mellett olyan nagy léptékű projekteket is találunk, amelyek a szennyezett tájak gyógyítását, a tájsebek begyógyítását is szolgálták. A legelső ilyen kezdeményezések...

A mese, önmagunk képességeit illetően a határtalan lehetőségek birodalmába vezet el bennünket.
Boldizsár Ildikó
Ha volna egy mester...
Keressük Tóbiás mestert! Jöjjön és renoválja ki világunkat.
Hálabeszéd
"Ma összegyűltünk, és amikor végignéztünk a körülöttünk lévő arcokon, azt látjuk, hogy az élet körforgásai folytatódnak. Az a kötelességünk, hogy egyensúlyban és összhangban éljünk egymással és mindennel, ami él. Fonjuk hát eggyé elménket és üdvözöljük egymást, köszönetet mondva egymásnak Emberekként.
Egy ima az új évre
Álljon most helyre az egyetemes harmónia. Újítsd meg az egész lényemet harmóniában és szépségben. A te egyetemes harmóniád ereje világosítson meg és védelmezzen engem.
Valamikor az idők kezdetén, volt egykor olyan aranyidő a földön, hogy az angyalok a homokbuckákon együtt játszottak a parasztgyerekekkel, az ég kapui tárva-nyitva voltak, s úgy özönlött a földre belőlük az aranyos mennyei fény, akár az eső.
Az emberek a földről benézhettek a nyitott égbe, látták odafönn a mennybelieket mind a régen meghalt...
Naphimnusz
Assisi Szent Ferenc NAPHIMNUSZ












