2024

Beszámoló 2024

Meseút Egyesület 2024-ben aktív és sokrétű szakmai, közösségi és társadalmi munkát végzett az alapszabályban foglalt tevékenységi körei mentén.

MESEÚT TANÖSVÉNYEK

Tanösvény-megvalósítás:

Megnyitottunk két új tematikus tanösvényt.

Múzeumi tanösvényünket a Tiszafüredi Kérész központban.

 Mentorként támogattunk más helyszíneken megvalósuló Meseút tanösvény kivitelezéseket. Az adományok egy részéből a saját közösségi helyszínünket igyekszünk megvalósítani, valamint karitatív munkáinkat. 

VÉDJEGY

Meseút tanösvényünk megkapta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által 243 952 számon lastromozott védjegyi oltalmát.

ROMA PROGRAMOK

Kiemelt figyelmet fordítottunk ebben az évben is a hátrányos helyzetű közösségek támogatására:

Roma asszonyok számára mesealkalmakat tartottunk,

roma gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknak képzéseket, tréningeket tartottunk,

valamint a szomolyai mélyszegénységben élő gyermekek számára heti foglalkozásokat biztosítottunk.

Részt vettünk több adománygyűjtésben is a közösség javára.

WORKSHOPOK

Az év során számos helyszínen tartottunk workshopokat, meseműhelyeket adományszerző vagy önkéntes formában Budapesten, több vidéki városban, faluban, valamint az erdélyben és felvidéken.

A workshopokhoz saját Mesejáró eszközöket készítettünk. 

Felviodéken több alkalmas pedagógus és könyvtáros tréninget tartottunk roma gyerekekkel , fiatalokkal foglalkozó pedagógusok, szakemberek számára.

KARITATÍV PROGRAMOK

Tovább menedzseltük az Abbázia Hotel Group által finanszírozott Derék Jankó Tábor ösztöndíjprogramot, amelynek keretében hét gyimesi tehetséges fiatal részesül havi ösztöndíjban.

Több nyitott mesés és kézműves, workshopot, műhelyt, csoportot, eseményt. és előadást is szerveztünk.

KONFERENCIÁK

A Metamorphoses Meseterápiás Egyesülettel együttműködésben házigazdaként önkéntes munkában megvalósított, teljesen ingyenes 4 napos noszvaji meseszakmai találkozó, továbbképzés és mesefesztivált szerveztünk. 

Több szakmai konferencián mutattuk be a Meseút és a Mesejáró térkép módszertenát.