2025

Beszámoló 2025

A Meseút Egyesület 2025-ben is kiemelkedően aktív és sokrétű szakmai, közösségi és társadalmi munkát végzett az alapszabályban foglalt tevékenységi körei mentén.

KÖZÖSSÉGI AKCIÓK

A Metamorphoses Meseterápiás Egyesülettel és a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetséggel közösen meghirdetett "Mondj egy mesét a Földért!" nemzetközi felhívás közel 200 helyszínen valósult meg.

A nyári napforduló alkalmából kétnapos nyitott mesés programsorozatot szerveztünk a noszvaji barlanglakásokban, hét előadó és 10 mesemondó részvételével, a labirintus témája köré építve.

BELSŐ KÉPZÉSEK

Soós Dóra sajátmese-workshopot vezetett.

Boldizsár Ildikó állatsegítő műhelyt tartott számunkra.

Domszki Zsófia labirintus workshopot vezetett. 

Csapatépítő kirándulásunkat Visegrádon egy hajóhotelben tartottuk.

SAJTÓMEGJELENÉSEK

Munkánkról több sajtómegjelenés született, valamint televíziós és rádiós stábokat is fogadtunk a Meseúton. Folyamatosan beszámolunk az eseményeinkről a közösségi oldalainkon.

MESEÚT TANÖSVÉNYEK

Tanösvény-megvalósítás:

Megnyitottuk a váci Táltos Meseutat, 

felújítottuk és ingyenessé tettük az Erdei Meseutat.

Mentorálás:
Tovább folytattuk mentoráló tevékenységünket, segítettük:

 a gödöllői Földanya Meseútját, 

a Csiki család Meseútját,

a kisoroszi Dunakanyargó Meseutat.

Megújítottuk a János vitéz Meseút csapatát. 

Két új projektet előkészítését kezdtük meg a Széphalmi Magyar Nyelv Múzeumában, és Létavértesi Piermont lovastanyán.

Innováció:
Megszületett az első repülőgépbarát Meseút, és a jogi témákkal megtöltött Vándor Meseút.

Hálózatépítés:

Elindítottuk a Meseút Hálózatot, amely összefogja a Meseút tanösvények gazdáit és üzemeltetőit.

Kiadvány:
Megjelent a hálózatunkban eligazodást segítő Meseútlevél. A noszvaji Meseút felkerült a bükki turistatérképre.

KARITATÍV PROGRAMOK

Szociális és közösségi programjaink keretében a Kárpátok Alapítvány támogatásával 2,5 millió forint értékű LEGO-adományt juttattunk rászoruló iskolák, szervezetek számára

A Kanadai Magyar Alap segítségével 2500 kanadai dollár értékben praktikus adományokat -napelemes töltőket és lámpákat az esztenai munkákhoz- juttattunk Gyimesbe. 

Gyimesi ösztöndíjasaink közösségének a Társalkotó Egyesülettel közösen mesés bábos-zenés napot szerveztünk Muhospatakán, ahol ösztöndíjasaink is felléphettek.

Tovább menedzseltük az Abbázia Hotel Group által finanszírozott Derék Jankó Tábor ösztöndíjprogramot, amelynek keretében hét gyimesi tehetséges fiatal részesül havi ösztöndíjban.

KUTATÁS

Új kutatás eredményeként elkészült a "Sűrű sötét erdő" térképe, valamint megszületett a hospice-ellátásban is használható Mesejáró térkép.

ELISMERÉSEK

Nagy szakmai elismerésként Bánfi Edittel közösen átvettük az MTA Innovációs Díját, valamint Green Brand európai minősítést kaptunk GreenSpire programunkért.

Büszkék vagyunk rá, hogy jogi edukációs programunkról a Családjogi magazin is beszámolt egy hosszú cikkben, Oroszlán Anett tollából.

PÁLYÁZATOK ÉS TÁRSADALMI PROGRAMOK

A Farkaskő Egyesülettel együttműködésben elnyertük a CERV "Közös Értékeink" pályázatot, amelynek keretében létrehoztuk a Vándor Meseút programot a gyermekjogok és környezeti jogok edukációjának támogatására. A programban országszerte mintegy 900 gyermek ismerkedett meg jogaival.

Kiadtunk egy ingyenesen elérhető online kiadványt a jogok és mesék kapcsolatáról végzett munkánkról, amelyet több mint kétezren töltöttek le.

Részt vettünk a Szembenézás Alapítvány által indított gyűlölet elleni kampányakcióba a Krókusz projektben.

Az év végén újabb jelentős siker született: decemberben elnyertük az Aspektus+ "Helyben ható" pályázatot, amelynek támogatásával 2026 és 2028 között öt különleges Meseút megvalósítását kezdjük meg kiemelten nehéz élethelyzetben lévők számára (hospice ellátottak, tartósan beteg gyerekek, menekültek.).

ROMA PROGRAMOK

Kiemelt figyelmet fordítottunk ebben az évben is a hátrányos helyzetű közösségek támogatására: 

Roma asszonyok számára  mesealkalmakat tartottunk,

roma gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknak képzéseket, tréningeket tartottunk, 

valamint a szomolyai mélyszegénységben élő gyermekek számára heti foglalkozásokat biztosítottunk.

Részt vettünk a "Fogadj örökbe egy karácsonyi álmot!" adománygyűjtésben, 

koordinátorként kapcsolódtunk a Henkel adományakciójához is Szomolyán.

WORKSHOPOK ÉS FESZTIVÁLOK

Az év során számos helyszínen tartottunk workshopokat, meseműhelyeket adományszerző vagy önkéntes formában Budapesten, több vidéki városban, faluban, valamint az erdélyi Brassóban és az írországi Cork magyar iskolájában.

A workshopokhoz saját Mesejáró eszközöket készítettünk.

Részt vettünk a Nagykállói Mesemondók Ünnepén, valamint mese–LEGO fesztiválprogramokat is szerveztünk. Az EKKE animáció szakos hallgatói számára mesealkotás műhelyt tartottunk.

KONFERENCIÁK

Saját Meseút Konferenciánkon 18 program előadások és workshopok valósult meg. 

Több szakmai konferencián mutattuk be a Vándor Meseút módszerét, köztük nemzetközi pedagógus konferencián és az ELTE Iskolapszichológiai Vándorgyűlésén.