Segítőink az állatok
Hogy miért egy farmon tartottuk a hospice meseút fejlesztési munkálatait? Az állatok jelenléte azon túl, hogy szívmelengető érzés hozzábújni egy pihe puha bárányhoz, több szinten is támogata a tábori fejlesztő folyamatunkat.
Először is az állatkák segítenek visszakapcsolódni a jelen pillanathoz.
Miközben az ember terveket készít, szakmai kérdéseken gondolkodik vagy éppen nehéz témákkal – például a veszteség, az elmúlás vagy a vigasztalás kérdéseivel – foglalkozik, az állatok egyszerűen jelen vannak. Nem sürgetnek, nem értékelnek, nem várnak teljesítményt. A bárányok, kecskék, kutyák vagy kacsák közelsége emlékeztet arra, hogy az élet nemcsak gondolatokból és feladatokból áll, hanem érzékelésből, ritmusból, kapcsolódásból is. A szénázás, etetés itatás visszavezet minket a jelenbe, lehorgonyoz a nehéz érzések között.
A környezetpszichológiai és állatasszisztált foglalkozásokkal kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy az állatok jelenléte csökkentheti a stresszt, oldhatja a szorongást, és elősegítheti a biztonságérzet kialakulását. Ezt most saját bőrünkön is tapasztaltuk... Egy kutya megsimogatása, a birkák békés legelésének figyelése vagy a tyúkok csapatának üditő fontoskodása, a mindennapi tevékenységeinek szemlélése lassítja a belső tempót, ami kedvez a kreatív gondolkodásnak és a mélyebb beszélgetéseknek.
Meseterápiás szempontból az állatok különösen fontosak, hiszen a népmesék világának ősi szereplői.
Sok történetben éppen az állatok azok, akik útmutatást adnak, segítik a hőst a próbatételek során, vagy kapcsolatot teremtenek az ember és a természet rendje között. Egy ilyen alkotótáborban az állatok nemcsak szimbolikus értelemben vannak jelen, hanem valóságosan is megidézik azt a világot, amelyből a mesék születtek.
Az elmúlás és a hospice témájához kapcsolódó munka során különösen jelentős lehet az állatok jelenléte. Az állatok természetes módon kapcsolódnak az élet körforgásához. Nem próbálják elrejteni az öregedést, a változást vagy a veszteséget, hanem a maguk egyszerűségében mutatják meg az élet folyamatosságát. Egy farmon töltött idő során az ember szinte észrevétlenül találkozik a gondoskodás, a születés, a növekedés, az elmúlás és az egymásrautaltság tapasztalatával – azokkal a témákkal, amelyek a hospice szemléletnek és a vigasztalás meséinek is alapvető kérdései.
Közösségi szempontból az állatok gyakran "kapcsolati hidakként" működnek. Könnyebben indulnak el beszélgetések, oldódnak a feszültségek, születnek közös élmények körülöttük. Egy kecske csínytevése, Bobó kutya váratlan megjelenése vagy egy kíváncsi kacsa sokszor többet tett a csapatkohézióért, mint egy tudatosan szervezett jégtörő gyakorlat valaha tehetett volna.
Az istálló szalmájában ücsörögve minden érzékszervünket megdolgoztatta egy egy kérdés vagy feladat. Talán ezért érezzük most, hogy a tábor végén nemcsak az embereknek vagyunk hálásak, hanem azoknak a négylábú és tollas társaknak is, akik ugyan nem szóltak bele a tervezésbe, mégis segítettek abban, hogy nyitottabban, nyugodtabban és emberibben tudjunk jelen lenni egymás számára.